Így tudtam meg, hogy a barátom apja függő.

Szponzorált tartalom

ezen a linken keresztül

ezen a linken keresztül

A barátom, Peti, múlt hónapban megkért párszor, hogy segítsek neki a lakás felújításban. Persze nagy dolgokra nem kellett gondolni, egyikünk sem szakember, inkább csak egyszerűbb dolgokat végeztünk, amit egybeköthettünk egy baráti beszélgetéssel is. Ilyen alkalmakkor általában előtte elmentem egy ezermester boltba is, hogy beszerezzem a szükséges eszközöket és anyagokat. Amúgy is elég sokat ülök otthon, szóval még jót is tett nekem ez a kis testmozgás. A felújítás során eléggé meglepődtem magamon, mert sokkal jobban és gyorsabban ment a dolog, mint azt előre gondoltam volna. Úgy látszik valamennyire van érzékem ehhez a dologhoz.

Szóval elég jó hangulatban teltek ezek a napok, míg sajnos Peti apja le nem részegedett teljesen. Itt tudtam meg, hogy alkoholproblémája van. Ez nem csak Petinek, de nekem is kellemetlen volt.

Pedig léteznek olyan intézetek Magyarországon, melyek segíthetnének nekik és más hasonló gondban élő családoknak. Ezen a linken keresztül is egy ilyen szervezet honlapjához juthatunk el. Már ebből a webes felületből is lehet érzékelni azt, hogy micsoda hozzáértéssel képesek kezelni ezt a problémát. A honlapon keresztül jól megszólítják azokat, akiknek mindennapjaiknak a része az alkoholprobléma. Már itt fontos tanácsokkal látják el őket.

Tudatosítják a potenciális kliensekben azt, hogy nem kell a felépülés kudarcától tartaniuk csak azért, mert eddig csak rossz tapasztalatokat szereztek ebben a kérdésben. Hiába gyötörnek valakit kérdések és kétségek, ez az intézet ennek ellenére is rávezethet valakit a felépülés útjára. Nem jelent gondot az sem, ha valaki fél a változás folyamatától, hiszen ez valahol teljesen természetes is.

Azonban az intézet nem állítja azt, hogy semmilyen feltételnek nem kell megfelelni. Kiemeli, hogy meg kell lennie a hajlandóságnak a változásra. Szintén nélkülözhetetlen az is, hogy a szervezet dolgozóival teljes legyen az őszinteség a beteg részéről. Nyitottan kell hozzá állni a megoldásokhoz, hiszen anélkül nem lehet felépülni az alkoholproblémából. Ehhez már csak egy adag akaratra van szükség ahhoz, hogy az intézet szakemberi, orvosai és ápolói segítsenek tünetmentessé tenni ezt a borzalmas függőséget.

Mivel szóba kerültek az ott dolgozók is, így érdemesnek tartom kiemelni azt, hogy köztük többen is tudják, hogy milyen érzés az alkohol rabjának lenni. Nekik már ebből sikerült kitörni és az életüket normális irányba terelni. El sem lehet mondani azt, hogy mennyit jelenthet egy beteg számára, hogy ha a sorstársai tanácsaira és támogatására is számíthat. Ez akkora plusz lelkierőt adhat valakinek, ami könnyen megteremtheti a siker és a sikertelenség közti különbséget. Ez a megfontolás az Amerikából származó Minnesota modell sajátja, amit ez a szervezet sikerrel használ fel a saját felépülési programjában is.